Skip to content

VPFSZ

Vidám Péonok Fergeteges Székhelye

Menu
  • Kezdőlap
  • Humor
  • Kapcsolat
Menu

Oláh Gergő egyszerű dallal

Posted on 2012-11-13


Forrás RTL Klub

A versenyzőtől már sokszor láthattunk igazán energikus produkciókat sok táncbetéttel és színpadi mozgással. Azonban most egy egyszerűbb dalt hallhattunk tőle, ami szintén elnyerte a zsűri tetszését is, sőt igazán megnyerte őket. Oláh Gergő produkciói magabiztosak és megfelelőek, azonban tetszett a zsűrinek, az elmondásuk szerint, hogy egy másik stílusban láthatták. Minden héten igazán kiváló produkciót láthattunk a versenyzőtől, hiszen mindig mindent megtesz azért, hogy a nézők és a zsűri is elégedett legyen vele. Ez minden versenyző számára fontos, hiszen ők is tudják, hogy a nézői szavazatok segítségével juthatnak tovább az egyik döntőből a másikba. Így minden versenyző megtesz mindent azért, hogy jó produkciót nyújtsanak, és jól teljesítsenek. Nemsokára koncerteken is láthatjuk a tehetségkutató versenyzőit, amit minden héten majd egy klubban fognak tartani. Gergő a következő adásban is biztosan jól fog teljesíteni, és biztosan megnyeri majd a mentorokat és a közönséget is. Érdemes megnézni a következő adást is, és a különböző oldalakon található videókat is, hiszen ezek segítségével nézhetjük vissza a produkciókat.

Keresés a bejegyzések közt

Navigáció

  • Humor
    • Nevetés
    • Vicces versek

Legutóbbi bejegyzések

  • Prémium kerítés elemek az XXL kerítés shop választékában
  • A gazdálkodás biztos alapja a mezőgazdasági gép szerviz
  • Trapézlemez esőcsatorna: mire figyelj a felszerelésnél?
  • Prémium minőségű kerek cipőfűző a Piramis Szentes kínálatában
  • Vállalkozóknak kötelező olvasmány: mit nyerhet az ePénztárgép app bevezetésével?

Kategóriák

  • Autó-motor
  • Biztosítás
  • Egyéb
  • Építkezés
  • Gasztronómia
  • Hírek
  • Internet
  • Oktatás
  • Seo
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Utazás-Nyaralás
  • Webáruház
  • X-factor
©2025 VPFSZ | Design: Newspaperly WordPress Theme